Caramell Premium Resort - Bük

2018. március 11. 22:31 - Szigeti Andi

Nyilván az indulás előtti reggelen botlottam bele egy postba a Facebookon, ami arról szólt, hogy mennyire nagy csalódás volt XY családja számára a hotel, többek között azért, mert végig fáztak a nem megfelelő fűtés miatt.

 

Bevallom az addigi lelkesedésem kissé alább hagyott a további hozzászólásokat olvasva, de sebaj nem vagyunk egyformák és egy szálloda értékelése mégiscsak egy szubjektív műfaj.

 

A megérkezésünket követő pár órában azonban beigazolódni látszottak a korábban olvasottak.

welcome.jpg

Bükbe szombat kora délután érkeztünk meg. Már a becsekkolásnál adódott egy kis probléma, ugyanis a foglalásunkat kissé megkeverték, de ezt sikerült gyorsan és hatékonyan megoldani, így elfoglalhattuk az új szárny 3. emeletén lévő De luxe suiteot, ami két gyerekkel több volt, mint ideális. A lakosztály tágas, kényelmes és tiszta volt. Igaz, mivel nem voltak felkészülve az elszállásunkra, ezért sem babaágy, sem egyéb gyerekfelszerelés nem volt bekészítve. Kérésre viszont azonnal hoztak egy babaágyat, ami cserébe nagyon szép és jó állapotú volt. Egyéb gyerekbarát felszerelést nem kértünk. Bár egy wc-szűkítő és egy fellépő jól jött volna. Ami nekünk is azonnal feltűnt, hogy a fűtéssel valami nincsen rendben. A folyosókon érezhetően melegebb volt, mint a szobákban. Ottlétünk alatt is jöttek, hogy ellenőrizzék a rendszert, de csak nem sikerült normális hőfokot varázsolni a szobában. A recepción hallottuk, hogy többen is panaszkodtak a hőfok miatt de sajnos egyelőre nem sikerült megtalálniuk és teljes mértékben kijavítaniuk a problémát, bár már dolgoztak rajta.caramel6.jpg

 

A wellnessbe pár perc alatt el lehet jutni a új szárnyból. Érdekes volt, hogy ahogy átértünk a régi épületegyüttesbe érezhetően melegebb volt. Szerencsére a wellness részben tökéletes volt a hőfok így vizesen sem fáztunk. Sajnos a szombati napon a gyerekmedence rész teljesen le volt zárva. Mint megtudtuk történt egy kis „baleset”, ami miatt le kellett engedni a medencét. Sajnos vasárnapra hiába töltötték fel, még annyira hideg volt a vize, hogy abba a gyerekek nem mentek bele. Így maradt a nagymedence, aminek a hőmérséklete viszont nem éppen bababarát. caramel5.jpgÉn nem vagyok medence-szakértő, de nem értem, hogy miért nem lehet gyorsan leengedni egy gyerekmedencét, majd kifertőtleníteni és meleg vízzel feltölteni. Miért kell lezárni, majd hideg vízzel feltölteni és arra várni, hogy a vízforgató felmelegítse. Főleg hétvégén, amikor sok a gyerekes és a nagymedence nem alkalmas pancsolásra, sem a hőfoka, sem a kialakítása miatt.

 

A medencetérben van büfé, ahol mi is és a gyerekek is tudtunk ebédelni vagy éppen nassolni valamit. Habár a bár étlapon nagyon szerény volt a választék.

 

Viszont az éttermi kínálat, mind a reggelinél, mind a vacsoránál szuper volt és az ételek is finomak voltak. Igaz nem volt külön gyerek menü, sem gyerekétkészlet vagy gyereksarok, így az éttermet én nem nevezném bababarátnak, de legalább az etetőszékek tiszták és jó állapotúak voltak.

 

A szálloda honlapján olvashatunk a Caramella Kids Club, egyedi pontgyűjtő rendszerének keretében működő gyermekanimációs programsorozatról de én ott személyesen ebből semmit sem tapasztaltam.

Igen, volt egy játszószoba, ami első ránézésre egyébként nem tűnt egy olyan hű de szuperül felszerelt játszónak, de a gyerekek ennek ellenére órákat tudtak ott játszani, így az első benyomás ellenére meg voltam vele elégedve. Igaz, a megérkezésünk napján itt is hősugárzóval segítettek rá a fűtésre de itt legalább másnapra javult a helyzet. A játszószobában volt egy animátorlány is, aki aranyos volt és kedves de proaktívnak semmi esetre sem nevezném. Illetve nem indult el semmilyen, a napirendben leírt program sem, de a figyelmünket sem hívta fel rá, hogy esetleg milyen egyéb lehetőségek lennének a kicsik számára a szabad játékon kívül. A játszószobához tartozó mosdóban borzasztó hideg volt és nem tartozott hozzá, sem egy pelenkázó sem egy baba-mama sarok. Ez nekem furcsa volt, így jobb híján a szülőknek fenntartott kanapén oldották meg az anyukák a dolgokat.

 

201532_kristaly_torony_avato.jpgSajnos március elején még a Kristály-torony nem működött, bár a mi gyerekeink még kicsik is lettek volna hozzá, de nagyobb gyerekekkel, jó időben, a kalandpark sokat hozzá tud adni az élményekhez. A hó miatt, sajnos még a torony melletti játszótérre sem tudtunk kimenni, ami pár lépésre lett volna a szállodától.

 

Mikor a kicsekkolásra került a sor, finoman megemlítettem, hogy hiába szóltunk, bár javult a fűtés, tökéletes azért nem lett, és hogy nagy szerencsétlenségünkre a teljes ott tartózkodásunk alatt használhatatlan volt a gyerekmedence. A kedves és segítőkész recepciósok amellett, hogy elnézést kértek és elmondták, hogy tudnak a problémákról és igyekeznek javítani rajta, hogy kompenzálják a felmerült kellemetlenségeket eltekintettek a lakosztály felártól. Ez egy igazán kedves gesztus volt, így azért nem távoztunk olyan rossz szájízzel. S bár a szálloda szép, az ételek finomak, a személyzet pedig kedves valamiért mégsem érzem úgy, hogy ez a szálloda felkerül „az ide még biztosan visszatérünk” listánkra.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://babeezonboard.blog.hu/api/trackback/id/tr7213731184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása