"...Két kamasz fiú után az ember már joggal hihetné, hogy mindent tud a tinédzserekről, hogy már semmilyen meglepetés nem érheti, de aztán jönnek a pofonok! Nem egy, nem is kettő, hanem egy olyan szép sorozat, amit Bud Spencer fénykorában láthattunk a filmvásznon. Persze, ahogy a rossz fiúk, úgy mi is felállunk, helybe megyünk a lófaszért és csak azért is megmutatjuk/megmondjuk a szemtelen tininek, hogy már pedig a világ nem így működik, hogy rohadtul el vagy te tévedve kislányom...és akkor jön az újabb pofon, amitől már tényleg padlót fogsz, amire nincs szavad és ténylegesen összeomlasz.
Olyan üres és csalódott érzés ez...nem is igazán tudom mihez hasonlítani. Próbálok kapaszkodni abba, hogy még csak kamasz és nem is fogta fel mit mondott, hogy talán nem is gondolta komolyan...Hogy csak kiszaladt a száján...de bármennyire fáj, be kell látnom, hogy ő valahonnan felemelt egy rossz szemüveget, és teljesen másképp látja ezt az élet nevű 3D-s mozit.
Az, hogy a tini nem velünk akar lenni, hanem a haverokkal, oké. Az, hogy a tini flegma, oké. Az, hogy a tini lusta, oké. Az, hogy dohányzik, nem oké, de ezt nem kérhetem számon, amíg én is cigarettázom. Az, hogy a tini mindenkinél okosabbnak hiszi magát, oké. Az, hogy rettenet módon tud felöltözni meg sminkelni, még ez is oké. Szóval sok mindent be tudok nyelni és a hormonzavaros időszakuk számlájára írni, de sem a gyomrom, sem az agyam, sem a lelkem nem tudja befogadni az egymás iránti tisztelet teljes hiányát és az egymás megbecsülésének teljes sárba tiprását.
Én nem vagyok álszent: én is sok mindent megcsináltam tinédzserként! Reggelig tudnám mesélni :))) De soha nem lettem volna képes azt megkérdőjelezni, hogy mindent megtesznek-e értem a szüleim, hogy ők biztosan jót akarnak-e nekem, hogy minden másodpercet amit a munkájukba fektettek ne miattunk tették volna!!! Soha nem tudtam volna annyira tiszteletlen lenni, hogy megkérdezzem: nincs szaros 10 ezretek egy új csizmára?!?! Soha nem tudtam volna így végiggázolni a lelkükön! (Az én időmben a szülők átlagfizetése kb nettó 20-25 ezer forint volt).
Abban biztos voltam, hogy jó alapokat adtunk/adunk a gyerekeknek, a helyzet mégis azt mutatja, hogy ideje lenne újraterveznem. Azt hiszem egyértelműen kijelenthetem, nem elég az, amit otthonról hoz a gyerek. A külvilág, a haverok, a social media, az épp aktuális idolok is egyre nagyobb százalékban hatnak rá. Vajon mikor és hogyan eszmél majd rá a kamasz, hogy mekkora bunkó volt? Én mit tehetek (még), hogy visszakerüljön az értékrendje az általunk kijelölt határokon belülre? Egyáltalán mennyire lehetek biztos abban, hogy az idő majd megoldja és jól elültettem a magvakat? Bármit megteszek, csak valaki mondjon egy biztos receptet! Mert, ha most nagyon őszinte akarok lenni, ezt az egészet azért is írom le, mert most valahogy a saját lelkemet próbálom vigasztalni, hátha segít, ha kiírom a bennem felmerült kérdéseket, félelmeket. Nagyon nem látom a megoldást és egyelőre túl nagy a fájdalom. Nem akarom elhinni, hogy máshol nincsenek ilyen problémák. Sokkal inkább azt hiszem, hogy már a normális felnőtteket is becsapja a Facebook és az Instagram által festett világ. Mert Pistinek és Rozinak a házassága olyan felhőtlennek tűnik a posztokból. De a Géza és a Juli sem mesélte soha, hogy egyébként milyen gyökér módon viselkednek a kamasz gyerekeik. És ha nincs kiírva a Facebook-ra akkor az nincs is! Nehogy már elmeséljem mennyire gáz a szitu otthon, még a végén elítélnek, ez ciki, tökéletes családképet kell mutatni, mert a többiek is mind tökéletesek, hisz mindennap látom a Facebook posztjaikból! Bevallom én is gondolkodtam sokat, hogy a barátaimnak meséljek-e arról az ámokfutásról amiben vagyunk a "mindentsokkaljobbantudó" tinédzser lányunkkal, de én amellett döntöttem, hogy mindent elmesélek. Mert azzal is szembe kell néznem, ha én rontottam el valamit. Tanácsra, segítségre van szükségem, hiszen a helyzet azt mutatja az én eszköztáram kimerült és/vagy nem is alkalmas a probléma megoldására. Kilátástalannak, reményvesztettnek érzem a helyzetet. Biztos akarok lenni benne, hogy egyszer visszakapom a lányom. Szeretném ha bocsánatot kérne, szeretném ha felmérné mennyire fáj, amit csinál.
Látom, hogy most minden tini menő akar lenni, lájkolják és kövessék őket, mert az a menő, és csak az számít, akit sokan követnek az Instán, mert abból majd meg lehet élni anélkül, hogy tanulnának. Lehet, hogy már azzal is elégedett lenne egy mai tinédzser, ha soha nem lesz igazán menő, de a Facebookon és az Instán el tudja hitetni magáról, hogy mekkora császár! Nem akarok a világ ellen harcolni, nekem is okostelefonom van, a gyerekeimnek is. Mert sok dologban én pont az okostelefonok mellett vagyok, mint például azért, hogy mindig lássam merre van! De attól még nem gondolom, hogy egy 15 éves gyereknek a legújabb, legdrágább készülékre volna lenne szüksége. Amire neki szüksége van, azt a mostani készüléke is tudja, ha lenne pénzem új telefonra, akkor sem vennék neki újat. Először tanulja meg, hogy mennyit kell dolgozni 2-300 ezer forintért, mérje fel az ár-érték-szükség arányokat, legyen tisztában a pénz értékével. Ja és persze tanulja meg mi a tisztelet és a hála, mert ezek bizony alapvető értékek. Mert azzal a mondattal, hogy “Nincs szaros 100 ezrünk egy új telefonra?” bizony pont az ellenkezőjét váltja ki a követelőző kamasz, és mellé még mérhetetlenül meg is bánt!
Mivel december 24. rémisztő gyorsan közeledett, elkezdtem félni az ünnepektől. Vajon hogyan és mit reagál a tinédzser, miután kibontja az ajándékot?!? Hosszú gondolkodás után úgy döntöttem, el kezdem neki jelezni, hogy nincs minden rendben a gondolkodás módjával. Órákat bújtam ezeknek a számára fontos emberek interjúit és Facebook posztjait, hogy vélekednek a karácsonyról, az emberi értékekről, a család fogalmáról. Kigyűjtöttem körülbelül 25-30 idézetet, majd beavattam a férjemet. Megkérdeztem mit szólna ahhoz, ha az adventi naptár részeként idézeteket kapnának a nagyobb gyerekeink. Felolvastam neki egy részletet egy Dave Grohl (Foo Fighters) interjúból, aztán megmutattam neki milyen idézeteket gyűjtöttem össze, melyik hírességek Facebook posztjait mentettem le. Kicsit aggódott, azt mondta, hogy le fogják szarni és kidobják. Elmondtam neki, hogy ez is benne van a pakliban, de ha csak egyetlen üzenet célba ér, már megérte. Biztos, hülyén néznek majd, amikor nem egy csoki kerül elő az adventi naptárból, hanem egy képeslap, a mi kézírásunkkal, de esélyt kell adnom! Ezeknek az embereknek a zenéit hallgatják, miattuk járnak fesztiválra, őket követik a social media oldalakon, az ő előadásain voltunk, ezeknek az embereknek a véleménye számít, pontosabban egy tinédzsernek most ez jobban számít annál, amit mi szülők mondunk."
Fotó: Pinterest
Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a Facebook oldalamhoz, kövess az Instagramon valamint kövesd a blogom, ahol további hasznos anya- és bababarát tippeket és tanácsokat olvashatsz!
