Beszoktatáson innen és túl

2017. szeptember 15. 21:44 - Szigeti Andi

Üres a ház, az első teljes nap az oviban. Furcsa. Nagyon furcsa!

 

Milán két éves kora óta napközibe járt, igaz csak heti három napot, de éppen ezért most nem tartozom azok közé az anyukák közé, akik könnyes szemel próbálják a gyereket, de leginkább magukat meggyőzni az óvoda kapujában, hogy jó lesz ez az ovidolog, csak meg kell szokni. A különlétet, azt, hogy egyre önállóbb már megszoktam, inkább az öt nap, ami engem aggaszt. A három az olyan pont jó volt, ő tudott játszani, barátkozni, szocializálódni de azért az ideje nagyobb részét velünk, a családjával töltötte.ovi2.jpg

 

Szóval még így is, hogy már korábban elengedtem a kezét, kavarognak bennem az érzések, de tudom, hogy én is átestem ezen, voltam óvodás, bekerültem a mókuskerékbe és a végén azért egész normális ember lett belőlem.


 

Valljuk be az óvoda kezdés így sem, úgysem könnyű dolog, főleg nem az első gyereknél. Az érzelmi részére nem igazán lehet felkészülni de ha őszinte akarok lenni, én elég félvállról vettem az egész beszoktatás dolgot is. Így ma, az első ottalvós napján, az én gyerekem ágynemű nélkül alszik. Ilyenkor annyira béna anyának érzem magam, abba pedig bele sem merek gondolni, hogy az óvónők mit gondolnak rólam. Az ilyen és ehhez hasonló esetek elkerülése érdekében, most leírom, mi az, amit ne felejts el vagy legalábbis ne az utolsó pillanatra hagyd ha most kezdi a gyerkőcöd az ovit.

 

1. Ovisjel

 

Az első és legfontosabb a JEL kiderítése! :) Ha már tudod, mi lesz a jele érdemes minél előbb elkezdeni belerajzolni, hímezni vagy vasalni a jelét mindenébe, alsónadrágtól az ágyneműig. Mivel én sem rajzolni, sem varrni nem tudok, vasalni pedig gyűlölök, áldás volt, hogy egy mami fórumon találkoztam a netről rendelhető, vízálló, öntapadós ovisjellel.

 

2. Oviszsák

 

Vagy bármilyen kis szütyő, amibe bele lehet tenni azokat a váltóruhákat, amire odabent szüksége lehet. Most tanultam, hogy a ruhákon kívül egy kis nylon zacskót sem árt bekészíteni a zsákba, mivel a nemrég szobatisztává vált kicsiknél előfordulhatnak még balesetek és ilyenkor jól jön egy „szennyeszsák”.

 

3. Ágynemű és törölköző

 

Természetesen nem szabvány méret a takarójuk, ezért egyszerűbbnek láttam ha azt is varratok. Így legalább minden ovis felszerelése ugyanúgy fog kinézni. Ez azért is praktikus mert könnyebben felismeri majd a saját dolgait.

 

4. Váltóruha és alvóspóló

 

Leeszi, leissza, összekoszolja, elszakítja egy gyerek ruhájával szinte bármi megtörténhet. De ne idegeskedjünk ezen, mert ahogy a mondás tartja, minél piszkosabb a nap végére egy gyerek, annál boldogabb. Szóval tényleg érdemes zoknitól kezdve az alsónadrágon át a teljes öltözékig mindenből bekészíteni egy váltást.

 

5. Benti cipő

 

Nekünk az óvónénik a szandált ajánlották, mivel a téli fűtési szezonban nagyon meleg van és mindenkinek jobb ha nem fő meg a gyerek lába a zárt benti cipőkben.

 

6. Fogkefe, fogkrém, fogmosó pohár

 

Mindháromra nem biztos, hogy szükség lesz, ovija válogatja de a fogkefe alapfelszerelés és persze ezekről se felejtsük le a jelet!

 

7. Készülj fel a szülőire!

 

Életed első szülői értekezletéről ne késs el. Vigyél magaddal tollat, papírt mert lesz mit jegyzetelni. Ne a telefonodba jegyzetelj, mert könnyen azt hihetik, hogy valami sokkal fontosabb pötyögnivalód van, mit az ő mondanivalójuk, nem éri meg a rizikót, az első benyomás nagyon fontos. :)

 

8. Facebook csoportovi.jpg

 

A Facebook csoport az új faliújság. Óvoda titkárunk szuper ötlete volt létrehozni a Maci csoport Facebook csoportját, ahová felkerül az összes hasznos és naprakész információ. Valamint minden felmerülő kérdést meg tudunk vitatni egymás között.

 

9. Hidd el jó lesz!

 

Nálunk a napközi miatt könnyen ment a beszokás, de biztos vagyok benne, hogy rengeteget számított az én hozzáállásom is. Borzasztóan fog hiányozni de tudom, hogy itt az ideje, hogy tovább fejlődjön. Mert kellenek neki az új impulzusok, barátok, játékok. Egy szakasz lezárult az életünkben, de mint tudjuk minden vég egy új kezdet és nekik még csak most kezdődik az életük igazán.

 

 

 

 

 

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a Facebook oldalamhoz valamint kövesd a blogom, ahol további hasznos bababarát tippeket és tanácsokat olvashatsz.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://babeezonboard.blog.hu/api/trackback/id/tr4212868108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása