Kultúra meseköntösben

2018. november 15. 19:38 - Szigeti Andi

Jászai Játszó

Bevallom, imádom a gyerekprogramokat. Alig vártam, hogy Milán és Kitti már akkora legyen, hogy részt tudjunk venni a különböző kézműves, játékos, zenés, műsoros családi programokon.  Legutóbb itt helyben, Tatabányán mentünk el a Jászai Játszóra, amibe rögtön beleszerettünk.20181115_180951.jpg

A neve is utal rá, hogy a programot a helyi, Jászai Mari Színházban rendezik meg és ez nem más, mint egy játszóházzal egybekötött, gyerekelőadás. Sőt, igazából két előadás, mert van egy baba és egy gyerekműsor is. Ebben a hónapban a Münchausen báró kalandjait nézhette meg a közönség, vagyis a nagyobbak. A gyerekelőadás a színház teremben van, akárcsak egy igazi felnőtt darab. Ami jó, hogy Kittinek, aki két és fél éves és tudtuk, hogy ölben nézi majd végig az egészet nem kellett külön jegyet venni. Bevallom nagyon pozitív csalódás volt számomra a műsor. Csodaszép jelmezeket, díszletet és egy egy órás, igazán igényes színpadi darabot láttunk. Milán, aki most négy éves, tátott szájjal ülte végig az egészet és még Kitti is csak az utolsó tíz percben kezdett el fészkelődni.

A babaszínház az alagsori teremben volt és délután négy órakor kezdődött. Ide mi csak bekukkantottunk, de amikor benéztünk az egészen picik egy gitárral kísért bábelőadást néztek éppen.

Az előadások után kicsik és nagyok együtt játszhattak, kézműveskedhettek. A földszinten képeslapokat készíthettek, az alagsori játszóházban pedig mindenféle logikai és ügyességi játékokat próbálhattak ki a gyerekek, na és persze a szüleik. A kisebbek pedig egy asztalnál papír kukacokat csinálhattak.

Mi is összeragasztottuk a saját kukacunkat :) .

kukac.jpg

A színház hangulata, a műsor színvonala  és a játékok, minket meggyőztek. Biztosak vagyunk benne, hogy nem most voltunk utoljára. Ha ti is kedvet kaptatok hozzá, figyeljétek a színház honlapját, ugyanis mostantól minden hónapban megrendezésre kerül a Jászai Játszó, ami a hideg, téli  hétvégéken szuper családi programnak ígérkezik.

 

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a Facebook oldalamhoz, kövess az Instagramon valamint kövesd a blogom, ahol további hasznos anya- és bababarát tippeket és tanácsokat olvashatsz!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://babeezonboard.blog.hu/api/trackback/id/tr1014374789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása