Bevettük a várat

2017. április 12. 18:42 - Szigeti Andi

Hotel Castello, Siklós

Imádtuk! Megérte a több órás utazás, ködben és szakadó esőben. Valahogy idén egyelőre csak szörnyű időben tudunk utazni, de Bikallal ellentétben, ez itt egyáltalán nem befolyásolta az ottlétünket. Egy percre sem dugtuk ki az orrunkat a szállodából. Egyrészt mert Kitti babakocsiját otthon felejtettük, másrészt, mert mindenre volt lehetőségünk anélkül, hogy ki kellett volna tenni a lábunkat az épület együttesből. Azért fogalmazok így, mert itt a siklósi élményfürdőt egybe építették a szállodával így könnyen és gyorsan tudtunk átmenni a fürdőbe.

Már a becsekkolás is könnyen ment mert a gyerekek, vagyis leginkább Milán, azonnal meglátta a bejárattól nem messze lévő játszószobát, így mi gyorsan elintéztük a bejelentkezéssel járó papírmunkát. Ez valóban csak játszószoba és nem ház de a méret a gyerekeknek nem lényeg, ahogy ezt a már korábban is tapasztaltam, így mindketten, minden nap, több mint egy órát is eljátszottak odabent. Ahogy felfedeztük az épületet egyébként több játszósarokkal is találkoztam egy-egy bár közelében, de ezek most nem voltak nyitva tekintettel arra, hogy hétköznap és szezonon kívül mentünk.

A játszószoba feelingért nem kellett feltétlenül kijönni a szobánkból, ugyanis a családi lakosztályban egy hatalmas Ferraris ágy van, töltőállomásnak álcázott szekrénnyel és íróasztallal. Milán otthon még babaágyban alszik de nem volt gond a nagy ággyal, mert a pereme nem hagyta, hogy éjjel leforduljon róla. Kitti most is utazóágyban aludt de ez az ő igényeit tökéletesen kielégítette. Este pedig egy mozdulattal elhúztuk a tolóajtót és máris készen volt a mi kis privát szféránk.img_4300.jpg

A „gyerekszobában” még gyerek köntöst is találtuk, bár Milánra ez még nagy volt így a sajátjában, de elindultunk a fürdőbe. Sok szállodában és fürdőben jártunk de itt tényleg nagy volt a gyerekmedence. A kisebb vízben Kitti (9 és fél hónaposan) pont kényelmesen tudott négykézláb közlekedni az eggyel mélyebb részben pedig Milán szaladgálni és úszkálni is tudott. A víz hőfoka pedig teljesen ideális volt a pancsoláshoz. Amikor megéheztünk pár lépésre ott volt a fürdő étterme vagyis inkább olyan strandbüfé -féle. Nyáron ez még jobb lehet mert láttuk, hogy kint sokkal több medence van.

img_4311.jpg

img_4330.jpg

Írhatnám, hogy a recepciós tökéletes hőfokúra melegítette a bébiételt érkezésünkkor, amiből gyorsan kiderült, hogy ő is gyakorló apuka, hogy Milán milyen jól érezte magát vacsoránál a kedves pincérnek köszönhetően, de egy szónak is száz a vége, nagyon jól éreztük magunkat. Tényleg mindenre volt lehetőségünk és sehol semmilyen akadályba nem ütköztünk. Jókat ettünk (mindannyian), fürödtünk, játszottunk és pihentünk együtt. Nyáron és hétvégén biztos nagyobb a tömeg de így februárban, rossz időben, hétköznap tökéletesen ki tudtunk kapcsolódni két kicsi gyerekkel. Pozitív élményekkel, jó emlékekkel távoztunk!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://babeezonboard.blog.hu/api/trackback/id/tr512420229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.